"Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz." - Ghandi
Öcsém biztatására kezdtem el ismerkedni a jógával: kezembe adta a Sport és jóga című könyvet, és arra buzdított, hogy kezdjek el jógázni, mert szerinte az jót tenne nekem. Nagy hatással volt rám a könyv, mert mindig is sportoltam, de éreztem, hogy ez a fajta mozgás többet képes adni. 2004-től reggelenként a könyv útmutatása szerint kezdtem el a jógázást.
2006-ban megismerkedtem Dr. Aikelin Zsófiával, jelenlegi mesteremmel. Elkezdtem nála jógázni, ő pedig sokat segített az ászanák pontos kivitelezésében, melyet pusztán könyvből nem lehet elsajátítani. Beszélgetéseink során egyre világosabb lett számomra menyire tetszik világnézete, gondolatai és természetesen a kérdéseimre adott válaszai. Megvilágította, hogy mennyivel több annál a jóga, mint csak testgyakorlás és egészségmegőrzés. Utat mutatott és most is mutat
Ezek után az ő ajánlására jutottam el Bálint János nemzetközi jógaoktatóhoz, akinél 2007-2008 között elvégeztem egy százötven órás jóga alaptanfolyamot. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen kiváló oktatóhoz vezetett utam, hiszen a sok-sok tapasztalás és felismerés mellett életem egyik legnagyobb élményét élhettem át a táborában. Bizonyossá vált számomra, hogy ezen az úton szeretnék tovább haladni, így 2009-2010-ben elvégeztem az általa szervezett Hatha Jóga oktatói tanfolyamot is. Nagyon sokat tanultam, és ha tehetem, a mai napig tanulok tőle. 2013 nyarán elvégeztem a Jóga terápia: A gerinc védelme a jógaórán továbbképzést Jeanne Heilmann senior YogaWorks oktatóval.
Azóta többféle jógastílussal megismerkedtem és ki is próbáltam azokat, hiszen a jóga tapasztalati úton válik igazán a tieddé. Folyamatosan tanulok és töltődök az egyéb önismereti tanfolyamokon is.
Jógaóráimon a helyes testtartás mellett fontos a hát- és hasizmok megerősítése. Ezenkívül hangsúlyt fektetek a fizikai erőnlétre is, de a legfontosabbnak a lelki egyensúly kialakítását, a harmónia és a belső béke megteremtését tartom. Szeretném tanítványaimnak megmutatni, hogy a jóga önismereti út, valamint egy életmód, mely a mindennapjainkra szól.
Szeretettel várok mindenkit óráimra.